Élénk, gyümölcsös, elképesztően tömény, fajta- és Villány-jelleges illat, egész pici vaníliás hordóhatással. Szájban koncentrált, a fa hatása ekkor már jobban érződik, tanninja puha.
Érdemes tudni, hogy 30 évvel ezelőtt a villányi borvidék legmeghatározóbb szőlőjéről beszélünk, hiszen az Oportó (hivatalosan az EU szabályok értelmében: portugieser) adta a területek mintegy 80%-át. Ma már ez az arány jóval kisebb és a kivágott portugieser ültetvények helyére más fajták kerültek. A Günzer Családi Birtok a portugieser telepítésekor is követte azt az alapelvét, hogy a kis fürtű, apró bogyókat termő klónokat részesíti előnyben. Ezek a szőlőtőkék viszont nem teremnek többet 1 kg-nál, így a belőlük készített portugieser össze nem hasonlítható gyümölcsösséggel rendelkezik, mint a nagyobb fürtű, nagyobb terhelésű tőkékről származó borok. A Günzer Lezser Portugieser tehát visszahozza Önnek a régmúlt nagy Óportó-élményét: kirobbanó gyümölcs illat- és ízvilág! Könnyed és jól iható.
A Cabernet Franc jelenleg a villányi borvidék zászlóshajója, ez az a fajta, amelyből Villány világszínvonalat képes elérni, így az igazán nagy prémium borokat ebből a fajtából készítik a borászok. Magas beltartalmú, jól beérett szőlőből készül és nem lesz soha olyan robosztus, harsány, mint ahogyan a cabernet sauvignon tud időnként az lenni. Ez egy elegáns, behízelgő fajta, melynek nagy szüksége van az érési időre. Az egyes bormanufaktúrák között azonban nagy különbségek vannak termésátlagban, tőketerhelésben, fekvésben. A Günzer Családi Birtok törekvése az, hogy olyan Cabernet Franc-t készítsen mely megőrzi a gyümölcsösséget, nem túlhordózva, megtartva a „jól ihatóságot” úgy, hogy tartályt és francia hordót is használnak az érlelés során. A Cabernet Franc classic minősítésű vörösbora, de egy tökéletes ár/érték arányú választás, hiszen a belbecs markánsan túlmutat a classic pecséten.
A fajta a Villányi-borvidéken tudja a teljes érési potenciált (a szüret sok esetben október utolsó napjai), cél a zöld jegyek elkerülése. A Dobogó, Csillagvölgy és Jammertal-dűlő termése. A szőlőtőkék 20 év felettiek, biztonságosan, már-már évjárattól függetlenül hozzák a magas minőséget. 1 tőke = 1 palack bor: A talaj adottságai miatt a meredek, szikár dűlőkön gyorsan lefolyik a csapadékvíz, így a magasabb szinteken lévő szőlőtőkéken kevés a lé a bogyóban, pici marad, koncentrált ízanyaggal, így a szőlőszemek apró, sörétszerű bogyókként érnek be. Az apróbb és a nagyobb/teltebb szőlőszemek között alapvető különbség van, hiszen más a mag, lé, kocsány és a héj aránya. A fajta nagyon sok napsütést igényel, annak hiányában nem tud beérni, így Villány fekvése révén nagyon előnyös a Cabernet Sauvignon fajta termesztéséhez. Nem cél az újhordós hosszú érlelés, inkább a 2-3 éves korában még izgalmas gyümölcsök megőrzése egy elegáns hordóhasználattal. Az érlelés végeredményeként egy fűszeres, nagyon elegáns, fajtajelleges bort várhatunk tőle.
Merlot hangsúlyos vörös házasítás, amelyet 30%-nyi Cabernet sauvignon egészít ki. Egészen sötét szín, csillogó bíbor széllel és fekete maggal. Fejlődő illat fekete cseresznyével, fekete ribizlivel, paprikával és szegfűszeggel. Jól iható, gazdag, dzsúzos korty, élénk savakkal, finom tanninokkal, cseresznyés, szilvás, fűszeres ízekkel és közepesen hosszú lecsengéssel. Fűszeres grill sertéshúsok és vadhúsok mellé ajánljuk.
Magabiztos, sokarcú kékfrankos tartja vállain a bort. Kedves kadarka és szép zweigelt hoznak zamatos gyümölcsöket garmadával, melyeket mosolygós syrah ölel körbe gazdag fűszereivel. Mögöttük testes cabernet franc figyeli bölcs eleganciával az ízek buja játékát.
Száraz, vörös, védett eredetű classicus oltalom alatt álló eredetmegjelölésű bor. A Juhász testvérek tradicionális pincészete a szép és komoly borok létrehozását tűzte ki célul, melyeket az odafigyelés és különleges gondosság jellemez a telepítéstől a tölgyfahordós érlelésen át a palackba kerülésig.
Száraz, vörös, oltalom alatt álló eredetmegjelölésű bor.
A Juhász Testvérek Pincészetének Merlot területeiről származó tétel ez a bor. Színe bíborvörös, tanninjai érettek, vastagok, illata az aszalt meggyet idézi, míg telt zamatát bársonyos lecsengés kíséri. Tartalmas, testes, hosszú életű vörösbor.
Felső-Magyarországi oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott száraz fehérbor.
Az Irsai Olivér napjaink legdivatosabb illatos szőlőfajtája Magyarországon. A pincészet korszerű technológiájának köszönhetően a fajta legszebb arcát mutatja meg ebben a borban. Az intenzív gyümölcsös illat, friss, üde ízvilággal párosul. A bort kóstolva, olyan érzés ragadja el az embert, mintha egy frissen szedett, harmatos szőlőfürtbe harapott volna bele.
Kedves Vásárlónk! Borcsaládunk nevét, az Aranymetszést, mint természeti törvényt és szerkesztési elvet már a görögrómai kultúrában ismertékés alkalmazták. A tökéletes arányokat, átvitt értelemben a teljes harmóniát jelenti. A Cabernet Sauvignonnál talán sikerült megközelítenünk ezt a harmóniát, megtalálni a legjobb arányokat az illat és a testesség, a gyümölcsösség és az érettség, az alkohol és savgerinc, a fajta és a terroir között. Szeretnénk ezzel a borral bebizonyítani, hogy a Balatoni borvidéken nem csak fehér borokkal lehet csúcsminőséget elérni. Az ásványi anyagokban gazdag talaj és a tó klímakiegyenlítő hatása a vörösborok minőségére is kedvezően hat. Színe ahogy ettől a fajtától elvárható mélyvörös, illata és íze pedig először enyheanimális jelleget mutat, igazolva nevében a francia „sauvage", azaz „vad" szótő jogos használatát. A tizenkét hónapos kishordós (barrique), majd az ezt követő palackos érlelés eredményeként a bort enyhe füstösséggel kevert gyümölcsös,lekváros érzetek dominálják a bársonyosra szelídült savgerinc felett. Az ízek utolsó felvonásaként az utóízben a tannin válikuralkodóvá, és zárja hosszan elnyúlóan az előadást. Én magam késő éjszakába nyúlóan, 70%-os fekete csokoládé kíséretében szeretem kóstolgatni. Kedves egészségére! Varga Péter
(A feltűntetett vételár 150 Ft betétdíjat tartalmaz)
Kedves Vásárlónk! Az ember fizikai és szellemi életében a legpozitívabb kisugárzása az „édes" szónak van. „Édes" az anya, a csók és ha bölcsen éljük, akkor az élet is. A híres történelmi borfajták nagy része is édes, nemcsak abban az értelemben, hogy kedves a szívünknek, hanem érzékszervileg is. A Merlot szőlőből mélyvörös színű, szelíd savú, melegséget árasztó édes bort készítünk. Kóstolja meg és varázsolja a percet édessé! Fogyasztását 16-18°Con ajánljuk.
Utóbbi években egyre népszerűbb magyar fajta. Bíró Károly nemesítette Piros Tramini és Ezerjó fajták keresztezésével. Bora szalmasárga színű. Friss, lédús citrus és nektarin, virágos, könnyed zöldalmával és kis birssel kiegészítve. Gyümölcsös jellegű ízében citrusok, zöldalma és rózsavirág bukkan fel a háttérben. Kedves, friss lecsengésű tétel.
A két időpontban szüretelt szőlő a Csókakő és Csákberény között elhelyezkedő Orondi szőlőhegyről származik. Az első ütemben szedett termést gyors feldolgozást követően acéltartályban, míg a második alkalommal szüretelt alapanyagot 24 órás áztatást követően egy 450 literes, másodtöltésű, médium pörkölésű hordóban erjesztettük. Az erjedés mindkét esetben vadélesztők által ment végbe, miközben irányított almasavbontást végeztünk. A kierjedt borok 500 literes használt hordókban kötöttek frigyet, melyekben 5 hónapig finomseprőn érlelődtek
A móri Vén- hegy és Kecske- hegy idős tőkéiről szüretelt Ezerjóinak házasítása. A kecske- hegyi termés acéltartályban , a vén- hegyi termés 225 literes tölgyfahordóban erjedt. Erjedést követően 500 literes hordóban kötöttek frigyet és 5 hónapig finomseprőn érlelődtek. Termőhely: Mór, Vén- hegy és Kecske- hegy, Művelésmód: Royat- kordon, Tőketerhelés: 80 dkg/tőke
Az olaszliszkai Rány dűlőből született ez a bor. Szépen ápolt, régi ültetvény 50-60 éves tőkéiről származik a termés. Egyenletesen beérett fürtöket szeptember közepén szüreteltük. Illatában körte és fehérhúsú gyümölcsök jelennek meg. Savai frissek, élénk, lendületes bor. Sav összetétele eltér a többi Tokaj Nobilis bortól a különböző dűlő miatt.
A bio művelésű Zenit spontán erjedt, fémtartályban. Illatában dominálnak a fehér virágok és a citrusos jegyek, gyönyörű savakkal párosítva. Igazi friss, illatos bor, melynek tökéletesen passzol salátákhoz és a tenger gyümölcseihez.
Az akácmézből készült bor világos, enyhén zöldessárga színű, akácvirág illatú. Íze nem karakteres, kellemesen lágy. Jól illik a legkülönfélébb ételek mellé és az esti kikapcsolódást is feldobja. Jó fertőtlenítő, köhögés ellen is ajánlott alternatív megoldásként egy-egy pohárkával.
A hársméz színe az akácénál sötétebb, a világossárgától a borostyán sárgáig változhat. Karakteres íze miatt főként inkább férfiaknak ajánljuk, amely nagyon kellemes kísérője lehet vadételek mellé, illetve közepesen édes desszertekhez is.
A levendula virággal ízesített mézbort igazán ínyenceknek ajánljuk, és a levendula jól ismert illata mellett a vanília és a fahéj íze is kiérezhető. Ajánljuk ünnepek fénypontjául a desszertek megkoronázására. 2020 szeptember 29-én a Mazer Cup (Denver, Colorado) a világ legnagyobb mézbor versenyén aranyérmet nyert!
A gemenci erdő különböző fáiról gyűjtött mézből készül ez a bor. Nagyon aromás, enyhe illatú, könnyen sötétedő, markáns, fűszeres ízű desszertbor, amely egyaránt kiválóan illik nehéz ételek mellé is vagy kevésbé édes süteményekhez.
Classicus, védett eredetű, oltalom alatt álló eredetmegjelölésű száraz fehérbor. Eger új bora, az Egri Bikavér fehér párja az Egri Csillag. Kárpát medencére és a borvidékre jellemző fehér fajták házasításával készül. Ez az egri fehérbor gyümölcsös zamatokkal adja vissza az itt honos fajták és a termőhely harmóniáját. Az egri Borásztársadalom 100 év elteltével elérkezettnek látta az időt, hogy megalkossa az Egri Bikavér fehér párját.
Pincészetünk hetedik rosé tétele, ahol a készítés során előszőr, a Kékfrankos és a Cabernet Sauvignon szőlőt egybe szüreteltük. Mindkét esetben technológiailag érett, egészséges gyümölcsöt tudtunk szedni, szép savakkal, sok gyümölcsösséggel. A pincéhez szállítás után kíméletesen feldolgoztuk, azonnal préseltük, a mustot ülepítettük, színeltük. Az erjesztés tartályban alacsony hőfokon 12-14 Co-on ment végbe. Fejtés és derítés után, hidegkezeltük, majd palackoztuk.
Jókedvű piros bogyós gyümölcsök gurulnak elő a pohárból: málna és ribizli, majd banánra emlékeztető illatjegy is felfedezhető. Biztos kézzel elkészített, intenzív illatú, lendületes rozé frissítő savérzettel, málnás zamatokkal és a Kékfrankos fajta fűszereivel. Önmagában is öröm inni, emellett sokoldalú ételkísérő, nyáron pedig fröccsként is nagyon jól tud esni.
A siller átmenet a rosé és a vörösborok között, igazi szekszárdi sajátosság. Benne van a rosé üdesége, könnyedsége és már a vörösborok játéka, teltsége is. Igazi gyümölcsbomba! Meggy illat ömlik az orrunkba minden kortynál. Nyárra, nem is kell ennél több
Felső-Magyarországi oltalom alatt álló földrajzi jelzésű száraz rosé bor.
A Juhász Testvérek Pincészete korszerű technológiájának köszönhetően friss, üde reduktív rosé bort készített, mely rosét gyümölccsel teli illat és ízvilág jellemez.
Felső-Magyarországi oltalom alatt álló földrajzi jelzésű, szén-dioxid hozzáadásával készült rosé gyöngyözőbor.
A Juhász Testvérek pincészete korszerű technológiájának köszönhetően friss, üde reduktív rosé bort készített, mely rosét gyümölccsel teli illat és ízvilág jellemez.
Amikor 2007. évben útjára indítottuk az Aranymetszés termékcsaládot, a név sugallta tökéletes arányok fogalma még együtt járt a késői szüreteléssel és két-három éves érleléssel. Mára a gyümölcsös, gyorsan fogyasztásra kerülő, szénsavas boroknak olyan népszerűsége alakult ki, ami kikényszeríti helyüket a borkülönlegességek között is. Ezért döntöttünk a fehércímkés, csavarzáras Friss Aranymetszés borcsalád bevezetéséről a legjobb primőr boraink részére. Ha majd egyszer borszakírók arra fogják keresni a választ, hogy honnan indult útjára az Európát és a világot meghódító rozédivat, nyugodtan gondolhatnak kis hazánkra is. A rozéfogyasztás minden országban évről-évre növekszik, de sehol nem olyan mértékben, mint nálunk. A népszerűség egyik fontos oka lehet, hogy kialakult egy sajátos magyar stílus. Egri Kékfrankosunk igazi magyar rozé, illatában és ízében erdei szamócára, málnára emlékeztet, friss, üde megjelenését fokozza az erjedésből visszamaradt széndioxid tartalom. Fogyasztását szinte minden ételtípushoz ajánljuk, ha egy ételsorhoz egy palackot bontunk,akkor a legjobb választás. 10-12°C-ra hűtsük! Kedves egészségére! Varga Péter
Balatoni oltalom alatt álló földrajzi jelzésű száraz rosé bor. Kristálytiszta, halvány málna színét rózsaszín villanások teszik még elegánsabbá. Illatában friss eper és málna, ízében frissítő savérzet és a rozék is kiemelkedő összetettség. Vagány, lendületes, friss. Csupa gyümölcs és nagybetűs NYÁR.
Rózsás árnyalat, kirobbanó ropogós piros gyümölcsök, tutti-fruttis jegyek, üde frissesség. Illatában és ízében egyaránt szilva, fekete cseresznye, szamóca. Kóstolva telt ízérzet, lendületes struktúra, nem hivalkodó, elegáns savak. A gyümölcsérzet végig hangsúlyban marad, közepesen hosszú lecsengéssel köszön el.
A szekszárdi rosék mindig lenyűgözőek. Gyümölcsös, málnás friss illatok és jó savak. Csupa frissesség és élet. A Vesztergombi pincészet megbízható minőségében.
Ropogós, gyümölcsös, friss, tehát minden megvan benne, amit egy rosétól várunk. Az eper és a málna köszön vissza az intenzív illatban, ízben. Szinte minden étellel kiválóan párosítható.
Friss, üde, ropogós, gyümölcsös - minden, ami egy balatoni roséhoz kell. Igazi bistro tétel intenzív édeskés, szamócás ízeivel és illatával. Szinte mindennel párosítható, de salátákkal és könnyed halételekkel a legszebb.
A Kékfrankos és a Cabernet Sauvignon szőlőt egybe szüreteltük. Mindkét esetben technológiailag érett, egészséges gyümölcsöt tudtunk szedni, szép savakkal, sok gyümölcsösséggel. A pincéhez szállítás után kíméletesen feldolgoztuk, azonnal préseltük, a mustot ülepítettük, színeltük. Az erjesztés tartályban, alacsony hőfokon, 12-14 Co-on ment végbe, ami az aszályos évjárat miatt extrém mód elhúzódott. Fejtés és derítés után, hidegkezeltük, majd palackoztuk.
Friss, epres-málnás illata a nyarat idézi. Gyümölcsössége szinte berobban a szájba, piros bogyós gyümölcsök, málna, ribizli keverednek. Vibráló, könnyed, izgalmas savakkal a háttérben.
Erdei gyümölcsök, kávé és fűszeresség dominál illatban. İzében kifinomult harmónia, sok gyümölcsösség, áfonya, málna, kávé és lekerekedett tanninok jelennek meg. Könnyű, jó ivású "beszélgetős bor" a mindennapokra, de vadételek kiváló kisérője is lehet.
"Az ormokra nem hívják az embert: oda fel kell kapaszkodni" Monet Intenzív fűszeres illat tele élettel és vitalitással. Az erdei gyümölcsös ízek és a kis füstösség pikáns jelleget adnak. Gazdag bor, finomra hangolt ízvilággal. Romsics László A Chateau Teleki borok főborásza
A Villányi Franc az elegancia és a harmónia megtestesítője." "Az erőseket segíti a szerencse." Szimónidész A fűszeres és mediterrán hangulatot idéző illatban megjelenik egy kis erdei gyümölcsösség és fás, füstös jegy is. Ízben a hangsúlyos gyümölcsösség, a strukturált szerkezet és a hosszú utóíz jellemzi a bort. Romsics László A Chateau Teleki borok főborásza
"Csak addig vagyunk szigorúak mások iránt, míg magunkat nem ismerjük." Eötvös József Intenzív és gazdagon fűszeres illata mellett piros gyümölcsöket és különösen érett meggyet érezhetünk. A korty élénk zamatú, friss savtartalmú, mely bársonyos tanninnal egészül ki. Telt, élettel teli bor. Romsics László A Chateau Teleki borok főborásza
Adj tüzedből lángot annak, aki kér." Cicero Színe mély rubin, illatát gazdag, fűszeres jegyek vezetik. Íze telt és bársonyos, cseresznye és kakaó zamata jellemzi. A tétel 50%át magyar tölgyfából készült hordókban érleltük. Szakál Zoltán Főborász
„A bölcs ember a lehetőségeit megteremti, és nem megtalálja." Francis Bacon Színe közepesen intenzív rubin, illatában érett meggy és áfonya dominál. A gyümölcsös zamatok a kortyban is folytatódnak, lekerekedett, hosszú utóíz jellemzi. Kisebb részben hordóban, nagyobb részben reduktív módon érleltük. Szakál Zoltán Főborász
„Nem baj, ha nem szeret mindenki. Elég, ha rajonganak értem." graffiti Színe mély rubin, illata intenzív szeder, cigánymeggy és némi csokoládé. A korty feketebogyós gyümölcsök, kávé és fűszerek játéka. A tétel 90%át magyar tölgyfahordókban érleltük. Szakál Zoltán Főborász
Merlot hangsúlyos vörös házasítás, amelyet 30%-nyi Cabernet sauvignon egészít ki. Egészen sötét szín, csillogó bíbor széllel és fekete maggal. Fejlődő illat fekete cseresznyével, fekete ribizlivel, paprikával és szegfűszeggel. Jól iható, gazdag, dzsúzos korty, élénk savakkal, finom tanninokkal, cseresznyés, szilvás, fűszeres ízekkel és közepesen hosszú lecsengéssel. Fűszeres grill sertéshúsok és vadhúsok mellé ajánljuk.
60% merlot, 40% kékfrankos. Könnyed hordóhasználat, amely a bor ízében is visszaköszön a piros bogyós gyümölcsök mellett. Sertés- és marhahúsból készült, finoman fűszerezett ételekkel harmonikusan működik.
Az első csepp a villányi vörösek világából kedves és őszinte jóbarát. Tiszta, gyümölcsös illatok és bársonyos ízek ellenállhatatlan csábítása, mely örömet csempész életünkbe.
A Cabernet Franc jelenleg a villányi borvidék zászlóshajója, ez az a fajta, amelyből Villány világszínvonalat képes elérni, így az igazán nagy prémium borokat ebből a fajtából készítik a borászok. Magas beltartalmú, jól beérett szőlőből készül és nem lesz soha olyan robosztus, harsány, mint ahogyan a cabernet sauvignon tud időnként az lenni. Ez egy elegáns, behízelgő fajta, melynek nagy szüksége van az érési időre. Az egyes bormanufaktúrák között azonban nagy különbségek vannak termésátlagban, tőketerhelésben, fekvésben. A Günzer Családi Birtok törekvése az, hogy olyan Cabernet Franc-t készítsen mely megőrzi a gyümölcsösséget, nem túlhordózva, megtartva a „jól ihatóságot” úgy, hogy tartályt és francia hordót is használnak az érlelés során. A Cabernet Franc classic minősítésű vörösbora, de egy tökéletes ár/érték arányú választás, hiszen a belbecs markánsan túlmutat a classic pecséten.
A fajta a Villányi-borvidéken tudja a teljes érési potenciált (a szüret sok esetben október utolsó napjai), cél a zöld jegyek elkerülése. A Dobogó, Csillagvölgy és Jammertal-dűlő termése. A szőlőtőkék 20 év felettiek, biztonságosan, már-már évjárattól függetlenül hozzák a magas minőséget. 1 tőke = 1 palack bor: A talaj adottságai miatt a meredek, szikár dűlőkön gyorsan lefolyik a csapadékvíz, így a magasabb szinteken lévő szőlőtőkéken kevés a lé a bogyóban, pici marad, koncentrált ízanyaggal, így a szőlőszemek apró, sörétszerű bogyókként érnek be. Az apróbb és a nagyobb/teltebb szőlőszemek között alapvető különbség van, hiszen más a mag, lé, kocsány és a héj aránya. A fajta nagyon sok napsütést igényel, annak hiányában nem tud beérni, így Villány fekvése révén nagyon előnyös a Cabernet Sauvignon fajta termesztéséhez. Nem cél az újhordós hosszú érlelés, inkább a 2-3 éves korában még izgalmas gyümölcsök megőrzése egy elegáns hordóhasználattal. Az érlelés végeredményeként egy fűszeres, nagyon elegáns, fajtajelleges bort várhatunk tőle.
Érdemes tudni, hogy 30 évvel ezelőtt a villányi borvidék legmeghatározóbb szőlőjéről beszélünk, hiszen az Oportó (hivatalosan az EU szabályok értelmében: portugieser) adta a területek mintegy 80%-át. Ma már ez az arány jóval kisebb és a kivágott portugieser ültetvények helyére más fajták kerültek. A Günzer Családi Birtok a portugieser telepítésekor is követte azt az alapelvét, hogy a kis fürtű, apró bogyókat termő klónokat részesíti előnyben. Ezek a szőlőtőkék viszont nem teremnek többet 1 kg-nál, így a belőlük készített portugieser össze nem hasonlítható gyümölcsösséggel rendelkezik, mint a nagyobb fürtű, nagyobb terhelésű tőkékről származó borok. A Günzer Lezser Portugieser tehát visszahozza Önnek a régmúlt nagy Óportó-élményét: kirobbanó gyümölcs illat- és ízvilág! Könnyed és jól iható.
Mély rubinszínű bor. Illata csordultig van érett erdei gyümölcsökkel, melyet körüllengenek az édes fűszerek kedves aromái. Bársonyos, gazdagon texturált bor. Egy pohárban a szőlő tiszta leve, érett gyümölcsössége és a Merlot gazdagsága.
Élénk, gyümölcsös, elképesztően tömény, fajta- és Villány-jelleges illat, egész pici vaníliás hordóhatással. Szájban koncentrált, a fa hatása ekkor már jobban érződik, tanninja puha.
Száraz, vörös, védett eredetű classicus oltalom alatt álló eredetmegjelölésű bor. A Juhász testvérek tradicionális pincészete a szép és komoly borok létrehozását tűzte ki célul, melyeket az odafigyelés és különleges gondosság jellemez a telepítéstől a tölgyfahordós érlelésen át a palackba kerülésig.
Száraz, vörös, oltalom alatt álló eredetmegjelölésű bor.
A Juhász Testvérek Pincészetének Merlot területeiről származó tétel ez a bor. Színe bíborvörös, tanninjai érettek, vastagok, illata az aszalt meggyet idézi, míg telt zamatát bársonyos lecsengés kíséri. Tartalmas, testes, hosszú életű vörösbor.
Felső-Magyarországi oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott száraz fehérbor.
Az Irsai Olivér napjaink legdivatosabb illatos szőlőfajtája Magyarországon. A pincészet korszerű technológiájának köszönhetően a fajta legszebb arcát mutatja meg ebben a borban. Az intenzív gyümölcsös illat, friss, üde ízvilággal párosul. A bort kóstolva, olyan érzés ragadja el az embert, mintha egy frissen szedett, harmatos szőlőfürtbe harapott volna bele.
Illatában ánizs, menta, marcipán és erdei gyümölcsök keverednek. Ízében telt, gazdag, érett gyümölcsösség, kandírozott narancs, aszalt meggy, áfonya jelenik meg. A kortyot végig kísérő édességet jó savak és az utóízben megjelenő izgalmas tanninok színesítik.
Magabiztos, sokarcú kékfrankos tartja vállain a bort. Kedves kadarka és szép zweigelt hoznak zamatos gyümölcsöket garmadával, melyeket mosolygós syrah ölel körbe gazdag fűszereivel. Mögöttük testes cabernet franc figyeli bölcs eleganciával az ízek buja játékát.
Kedves Vásárlónk! Borcsaládunk nevét, az Aranymetszést, mint természeti törvényt és szerkesztési elvet már a görögrómai kultúrában ismertékés alkalmazták. A tökéletes arányokat, átvitt értelemben a teljes harmóniát jelenti. A Cabernet Sauvignonnál talán sikerült megközelítenünk ezt a harmóniát, megtalálni a legjobb arányokat az illat és a testesség, a gyümölcsösség és az érettség, az alkohol és savgerinc, a fajta és a terroir között. Szeretnénk ezzel a borral bebizonyítani, hogy a Balatoni borvidéken nem csak fehér borokkal lehet csúcsminőséget elérni. Az ásványi anyagokban gazdag talaj és a tó klímakiegyenlítő hatása a vörösborok minőségére is kedvezően hat. Színe ahogy ettől a fajtától elvárható mélyvörös, illata és íze pedig először enyheanimális jelleget mutat, igazolva nevében a francia „sauvage", azaz „vad" szótő jogos használatát. A tizenkét hónapos kishordós (barrique), majd az ezt követő palackos érlelés eredményeként a bort enyhe füstösséggel kevert gyümölcsös,lekváros érzetek dominálják a bársonyosra szelídült savgerinc felett. Az ízek utolsó felvonásaként az utóízben a tannin válikuralkodóvá, és zárja hosszan elnyúlóan az előadást. Én magam késő éjszakába nyúlóan, 70%-os fekete csokoládé kíséretében szeretem kóstolgatni. Kedves egészségére! Varga Péter
(A feltűntetett vételár 150 Ft betétdíjat tartalmaz)
Kedves Vásárlónk! Az ember fizikai és szellemi életében a legpozitívabb kisugárzása az „édes" szónak van. „Édes" az anya, a csók és ha bölcsen éljük, akkor az élet is. A híres történelmi borfajták nagy része is édes, nemcsak abban az értelemben, hogy kedves a szívünknek, hanem érzékszervileg is. A Merlot szőlőből mélyvörös színű, szelíd savú, melegséget árasztó édes bort készítünk. Kóstolja meg és varázsolja a percet édessé! Fogyasztását 16-18°Con ajánljuk.
Kedves Vásárlónk! Kicsit úgy érzem magam, mint a maratonfutó, aki célba ér és a győztesek gesztusával magasba emeli két kezét. Családunk régóta kacérkodik már az Egri borvidékkel. 1992. évben itt akartunk először pincészetet vásárolni, de aztán egy évvel később Badacsonyban sikerült. 2000-ben az első telepítéseink egyike 23 hektáron itt történt, most 55 hektárral rendelkezünk. 2009-ben területet vásároltunk leendő pincészetünknek, amit 2015-ben kezdtünk el építeni, 2017. évtől pedig már fahordós pincészetünk is működik, és most kezemben az első prémium bikavérünk a saját szőlőnkből, a saját pincénkből. Úgy érzem érdemes volt várni, érdemes volt kivárni ezt a bort. Bikavérünket a legjobb vörösbort adó fajtákból, Kékfrankosból, Merlotból,Cabernet Sauvignonból és Francból, és Blauburgerből házasítottuk. A nagy fahordós érlelés mellett a bor friss és gyümölcsös maradt. A fekete szeder íze, illata izgalmasan párosul a szilvalekváréval. Fogyasztását szobahőmérsékleten vörös húsokhoz vagy az étkezés csúcspontjához ajánlom. Kedves egészségére!
(A feltűntetett vételár 150 Ft betétdíjat tartalmaz)
Kedves Vásárlónk! Mint a legkisebb fiútestvér a magyar népmesékben a királyságot, úgy szerezte meg nekünk a zweigelt a piaci népszerűséget. Hátrányos helyzetből indult, a 80-as években Magyarországon nem volt ismert, palackosan nem is forgalmazták. Ausztriából származik, és német neve miatt sokáig háttérbe szorult a hagyományos magyar és francia világfajták mellett. Pincészetünk az elsők között, ha nem elsőként kezdte meg az értékesítést. Kiváló tulajdonságai, erőteljes ízei gyümölcsös jellege lehet azok a, hogy egyik legnépszerűbb termékünkké vált. Cabernet Sauvignonnal házasítva, a bort tanninokban és aromákban úgy tudtuk gazdagabbá tenni, hogy a fajtára jellemző gyümölcsös jelleg sem veszett el. Színe bíborvörös, illata és íze meggyre emlékeztet, savai, tannin és cukortartalma szépen harmonizál. Fogyasztását magyaros húsételekhez, társas összejövetelekhez 18°C-ra hűtve ajánljuk. Kedves egészségére! Varga Péter
Ízesített boralapú koktél. Harmonikus, könnyed mégis ízes koktél, melyben a gazdag pezsgés az áfonya illatával és selymesen simogató zamatával párosul. Mély színnel, jellegzetes áfonyás illattal rendelkezik. Szájban szinte roppan a gyümölcs, mintha képzeletben beleharapnánk. Üdeség, frissesség és közepes édesség jellemzi. Gyümölcsös mártással készülő ételekhez ajánljuk.
A Mátra körbenapozott lankáin érlelődött szőlőből készült ez a zöldesfehér színű, narancsvirágra emlékeztető parfümösen intenzív illatú primőr bor. Harmonikus savtartalmának és a friss muskotály szőlőre emlékeztető ízének köszönhetően 8°Con ideális párosítása a szárnyasokból, halakból készült ételeknek.
Kristálytiszta szín és karakteres illat. Hisszük, hogy a chardonnay a leginkább alkalmas szőlőfajta a talaj és a borászat filozófiájának közvetítésére. Badacsony egy egyedülálló terület, ahol ez a világfajta különösen szép formát mutat. Ideális vadszárnyasokhoz, és hosszú, esti beszélgetésekhez.
A két időpontban szüretelt szőlő a Csókakő és Csákberény között elhelyezkedő Orondi szőlőhegyről származik. Az első ütemben szedett termést gyors feldolgozást követően acéltartályban, míg a második alkalommal szüretelt alapanyagot 24 órás áztatást követően egy 450 literes, másodtöltésű, médium pörkölésű hordóban erjesztettük. Az erjedés mindkét esetben vadélesztők által ment végbe, miközben irányított almasavbontást végeztünk. A kierjedt borok 500 literes használt hordókban kötöttek frigyet, melyekben 5 hónapig finomseprőn érlelődtek
A móri Vén- hegy és Kecske- hegy idős tőkéiről szüretelt Ezerjóinak házasítása. A kecske- hegyi termés acéltartályban , a vén- hegyi termés 225 literes tölgyfahordóban erjedt. Erjedést követően 500 literes hordóban kötöttek frigyet és 5 hónapig finomseprőn érlelődtek. Termőhely: Mór, Vén- hegy és Kecske- hegy, Művelésmód: Royat- kordon, Tőketerhelés: 80 dkg/tőke
Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű és Kabar házasítása - elegáns, sima savak, fűszeresség kavalkádja. A már jól ismert Tokaji Dry borunk új évjáratával mutatja meg, hogy borvidékünk szőlőfajtái micsoda hármast tudnak alkotni. A Furmint, Sárgamuskotály és Hárslevelű reduktívan készült, így megőriztük a bor friss zamatát és ropogósságát. A Kabar 3 hónapot fahordóban pihent.
Miért Dorombor? Mert egyéniség a maga nemében! Mézes-mázos, kedves, bájos, s a szájban dorombol: szelíden, megnyerően, elegánsan, édesen. 100% késői szüretelésű Furmint. Illata friss, összetett, szőlővel, virágokkal, majd trópusi gyümölcsökkel és mézzel. Szájban kerek, intenzív gyümölcsízek és hosszú savak, jó egyensúlyban a maradékcukor-tartalommal.
Olaszrizling, ami reduktív technológiával készült. Illatában rezeda és virágos jegyek, ízében pedig a mandula köszön vissza. Jó ivású, könnyen érthető bor a mindennapokra. Önmagában, fröccsként, halakhoz és szárnyas ételekhez is tökéletes választás.
"Friss, illatos, ropogós, igazi gyümölcsbomba. Ideális üdvözlőital. A könnyű salátákat és a fehérhúsú ételeket is jól kiegészíti, továbbá keleti fűszerezésű ételekkel is érdemes kipróbálni."
Késői szüretből származó, aszúsodott szőlőszemekből készült desszertbor. Szép savgerinc mellett több mint 75 g/l maradékcukorral. Önállóan desszertként, vagy sütemények és gyümölcssaláták mellé ajánljuk. Izgalmas ízvilággal találkozhatunk, ha libamáj, kacsamáj vagy kéksajt mellé kóstoljuk.
Élénk szalmasárga szín. Illatában zöldalma, őszibarack, vanília, leheletnyi zöldfűszeresség. Kóstolva lendületes savai adnak a bornak kellő vibrálást, mely szép kiegyensúlyozottságot, kerekséget mutat. Fehér húsú gyümölcsök, citrusosság, lecsengésében csonthéjasok, mindenből megfelelő arányokban.
Friss gyümölcsös, könnyed tokaji bor, amely modern borászati technológiával készült az egészséges Furmint szőlőfajtából. Oltalom alatt álló eredetmegjelölésű száraz fehérbor.
A Tokaji Borvidéken az aszúkészítés mellett nagy hagyományai vannak a késői szüretelésű boroknak. Ezek a friss, gyümölcsös, könnyed édes borok megmutatják a Tokaji egy új arcát. Az október végi késői szüretelésű túlérett szőlőfürtöket külön válogatva a legkíméletesebben és a legkorszerűbb technológiával dolgozzuk fel. Így sikerül megőriznünk a friss gyümölcsösséget, a fajtajelleg karakterét ezekben a borokban. Oltalom alatt álló eredetmegjelölésű édes fehérbor.
Classicus, védett eredetű, oltalom alatt álló eredetmegjelölésű száraz fehérbor. Eger új bora, az Egri Bikavér fehér párja az Egri Csillag. Kárpát medencére és a borvidékre jellemző fehér fajták házasításával készül. Ez az egri fehérbor gyümölcsös zamatokkal adja vissza az itt honos fajták és a termőhely harmóniáját. Az egri Borásztársadalom 100 év elteltével elérkezettnek látta az időt, hogy megalkossa az Egri Bikavér fehér párját.
Az Irsai Olivér napjaink legdivatosabb illatos szőlőfajtája Magyarországon. A pincészet korszerű technológiájának köszönhetően a fajta legszebb arcát mutatja meg ebben a borban. Az intenzív gyümölcsös illat, friss, üde ízvilággal párosul. A bort kóstolva, olyan érzés ragadja el az embert, mintha egy frissen szedett, harmatos szőlőfürtbe harapott volna bele.
Felső-Magyarországi oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott félédes fehérbor.
Az egri borvidék egyik híres fajtája a Muscat Ottonel. Későn szüretelt érett szőlőből készült a bor. Tiszta illatú, telt, hosszú utóízű, ízében a méz, a citrus és az aszalt gyümölcsök zamatai bujálkodnak.
Felső-Magyarországi oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott száraz fehérbor. Színében élénk, zöldessárga szín, illatában tipikus muskotályos jegyek. A bort kóstolva intenzív, parfümös illat, melyben citrusok és szőlővirág fedezhetőek fel. Ízében lendületes, ropogós savgerinc és könnyed, üde gyümölcsösség jellemzi.
Felső-Magyarországi oltalom alatt álló földrajzi jelzésű száraz fehérbor. Sárgászöld színű, elegáns megjelenésű fehérbor. Illatában a szép, könnyű virág és gyümölcs jegyek mellett a finom érleltség is megjelenik. Élénk zamatú karakteres rizlingbor, melynek ízében kiválóan felfedezhető az olaszrizling fajtajellegét képző keserű mandula.
Fehér birtokborunk, amelynek minden évjáratban az a feladata, hogy annak első lenyomata, benyomása legyen. Tartályosan erjedt saját élesztőjével. 4 hónapos érlelés után került palackba. Fehér szőlőfajtáink házasítása. Első lépésként a birtok fehérboraival ismerkedni vágyóknak.
Illatában fehér virágok, citrusok kavalkádja robban, háttérben körte és őszibarack aromái is megjelennek. Ízében friss, vibráló, könnyed és játékos, tele lendülettel, gyümölcsösséggel. A citrusok mellett izgalmas savak színesítik a kortyot. Frissítő nyári bor, hosszú lecsengéssel.
Legfontosabb jellemzői a kivételes tisztaság, egyensúly, gyümölcsösség üdeség és lendület. Gyönyörű, tartalmas, már aszúnak is beillő bor, melyet desszertek mellé ajánlunk. Illatában és ízében, narancs, füge, sárgadinnye, datolya keverednek. Tüzes, harmonikus ízvilágú természetes édesbor, amelynek zamatgazdagságát a tölgyfahordós érlelés teszi teljessé. Koncentrációja átlagon felüli, potenciálja évtizedeket ígér.
A kedvező késő őszi időjárás hatására túlérett, részben aszúsodott szőlőfürtök feldolgozásával készül a borvidék jellegzetes bortípusa, a szamorodni. Illatában a szamorodni jegyeken kívül fellelhető törökmézes, gyümölcsös illatok játékossá, míg krémes íze könnyen fogyaszthatóvá teszi. Lecsengésében szegfűszeg és fahéj jegyek mutatkoznak. Borkülönlegesség, mely stílusában a száraz sherry-t idézi. Kitűnő aperitif bor.
A Dereszla Pincészet a Tokaji Borvidék szívében Bodrogkeresztúron található. Az aszúsodott szőlőszemeket gondos válogatás mellett szemenként, kézzel szüreteljük. Az aszúszemek alapborban történő áztatásával, préselésével, készül e nemes és jól ismert tokaji desszertbor. Történelmi pincénkben a 2 éves fahordós, majd ezt követő 1 éves palackos érlelés segíti aszú boraink egyedi karakterének kialakulását. A puttonyszám (3, 4, 5 vagy 6) egyben a bor édességét is sejteti.
A bio művelésű Zenit spontán erjedt, fémtartályban. Illatában dominálnak a fehér virágok és a citrusos jegyek, gyönyörű savakkal párosítva. Igazi friss, illatos bor, melynek tökéletesen passzol salátákhoz és a tenger gyümölcseihez.
A szüret hírnöke az Irsai Olivér. Bora az ideális szüreti időpont megválasztásával és reduktív feldolgozási technológiájával a tőkéről frissen szedett, érett szőlő jellegzetes muskotályos világát idézi fel. Intenzív illatával, harmonikus savaival párosuló üde zamata egy korty üdítő napfényt csempész vissza a hétköznapjainkba.
Nyári virágok és a frissen szedett szőlő illata árad ebben a muskotályos fajták házasításával készülő borban. A hűvös elegancia és könnyed játékosság harmonikus egymásra találása mindkét nem számára vonzóvá teszi.
Utóbbi években egyre népszerűbb magyar fajta. Bíró Károly nemesítette Piros Tramini és Ezerjó fajták keresztezésével. Bora szalmasárga színű. Friss, lédús citrus és nektarin, virágos, könnyed zöldalmával és kis birssel kiegészítve. Gyümölcsös jellegű ízében citrusok, zöldalma és rózsavirág bukkan fel a háttérben. Kedves, friss lecsengésű tétel.
Pincészetünk alapítója Teleki Zsigmond az európai és hazai szőlőskertek megmentője, akinek innovatív gondolkodása és vidám személyisége ad inspirációt a Teleki borok megalkotásakor.
Az olaszliszkai Rány dűlőből született ez a bor. Szépen ápolt, régi ültetvény 50-60 éves tőkéiről származik a termés. Egyenletesen beérett fürtöket szeptember közepén szüreteltük. Illatában körte és fehérhúsú gyümölcsök jelennek meg. Savai frissek, élénk, lendületes bor. Sav összetétele eltér a többi Tokaj Nobilis bortól a különböző dűlő miatt.
2014-ben szüretelt kiváló minőségű aszúszemekből és erjedésben lévő borból készült ez az egyedi ízvilágú, szép cukor-sav egyensúllyal rendelkező nemes, édes bor, amely méltán viseli „a királyok bora, a borok királya" címet. Oltalom alatt álló eredetmegjelölésű édes tokaji borkülönlegesség
A szamorodni bor az ép és az aszúsodott szőlőszemek együttes feldolgozásával készült tokaji specialitás. Karakterét tölgyfahordós érlelés során nyeri el. Oltalom alatt álló eredetmegjelölésű édes tokaji borkülönlegesség.
A Királyleányka pezsgő 2019-es alapborból tradicionális eljárással készült, amelyet ennek megfelelően másodjára palackban erjesztették 2020-ban. A tradicionális eljárás utolsó fázisára, a degorzsálásra, azonban szándékosan nem került sor. A palackban maradt seprőtől a pezsgő krémes, lágy íz világot mutat. Kellemes savak, virágos illatjegyek, körtés-almás ízjegyek jellemzik.
A pszichológusok szerint minden fontos döntést érzelmi alapon hozunk. Bortermelő család vagyunk, de mint közgazdászok büszkék vagyunk logikus gondolkodásunkra. Mai szemmel mégis el nem tudom képzelni, hogy tudtam ésszerű okokkal alátámasztani 2004-ben, hogy 32 hektár Debrői Hárslevelűt telepítsünk Feldebrőn. Ezt az egykor olyan nagy hírű fajtát, ami abban az időben teljesen le volt járatva, egy olyan borvidéken, ahol nem volt pincészetünk. Több mint 10 éven keresztül aztán szinte semmi hasznát nem vettük az ültetvények. 2014. évben azonban elkezdtük építeni feldebrői pincészetünket és átállítani az ültetvényt késői szüretelésű prémiumbor készítésére. Ez a példa azt igazolja, hogy talán nem is olyan nagy butaság, hogy időnként figyelmen ívül hagyjuk az ésszerűségi szempontokat, hiszen ha veszteségek árán is, de így jött létre pincészetünk egyik büszkesége. A bor színe, íze, illata, minden összetevője a hársmézre emlékeztet. Intenzív jelenléte alkalmassá teszi,hogy fogyasztását a hagyományos desszertkörön kívül zsíros húsokhoz, libamájhoz vagy fűszeres, csípős levesekhez is 16°C - ra hűtve ajánljuk.
Kedves Vásárlónk! A töppedt szőlőből készült Badacsonyi Szürkebarát a klasszikusok klasszikusa, az utolsó száz év leghíresebb badacsonyi fajtájának a legnemesebb, a borvidékre legjellemzőbb megvalósulása. A szőlőt klasszikus, nagy minőséget adó területen, de egy vadonatúj módszerrel termeltük. Ennek lényege, hogy a szőlő teljes érésében elvágjuk a szálvesszőket, így megszűnik a kapcsolat a fürt és a gyökérzet között, tehát nincs lehetősége a növénynek a tápanyag visszaszívásra. Így a szőlő ízvilágában megmarad a teljes érés időszakában, csak az ízek intenzitása fokozódik. Talán az új módszernek köszönhető, hogy a borrendkívüli módon fajtajelleges maradt, szemben a korábbi késői szüretelésű borainkkal, amelyek jobban hasonlítottak egymásra, mint saját normál érésű borfajtájukra. Színe szalmasárga, illata a rózsa, az őszibarack és a szőlővirág üde elegye,íze hihetetlen friss és egyszerű, szőlőre és sárgabaracklekvárra emlékeztet. Fogyasztását 1618°C-on olyan ételkülönlegességekhez ajánlom, ahol az alapanyagok fűszerek nélküli eredeti ízei dominálnak. Kedves egészségére! Varga Péter
(A feltűntetett vételár 150 Ft betétdíjat tartalmaz)
Kedves Vásárlónk! A Chardonnay (ejtsd: „sárdoné”) a világ legismertebb és legelismertebb fehérbora, a nagy borpiacok többségében vezeti az értékesítési statisztikákat, és különleges összetett illatával és ízeivel uralja a borversenyeket. Egyedül hazánkban nem sikerült azt az ismertséget és elismertséget elérnie, ami méltó a fajta kiváló adottságaihoz. Mivel a hagyományok ez esetben nem kötötték meg a kezünket, úgynevezett „zöld borként” készítettük el Balatoni Chardonnaynkat, amiben a fajta elsődleges karaktere kapja a hangsúlyt, a terület és az érlelés háttérbe szorul. Színe világos zöldessárga, illatában és ízében a citrusok körtés, birsalmás érzetekkel párosulnak, a fajtára jellemző élénk savakat az erjedésből visszamaradt széndioxid még jobban kiemeli. Fogyasztását salátákhoz, levesekhez, fehér húsokhoz és főleg halételekhez 14°C-os hőmérsékleten ajánlom. Kedves egészségére! Varga Péter
Egy régi borász bölcsesség szerint új borászt úgy kell kipróbálni, hogy leküldöd a pincédbe, és ha jobb bort tud felhozni, mint amiket ott tárolsz, akkor érdemes felvenni. A tapasztalat tehát azt mutatja, hogy a borkészítés legkreatívabb része, ahol a borász a személyiségéből a legtöbbet tud megmutatni, ha házasított borokat, francia szóval küvéket (cuvée) kell készíteni,amikor a különböző fajták használatának korlátot csak a képzelet és a rendelkezésre álló borok szabnak. A mi Csillagunk négy fajtából, csökkenő mennyiségben Olaszrizlingből, Muscat Ottonelből, Chardonnayból és Hárslevelűből áll. A borok érett szőlőből, de kíméletes feldolgozással, oxigéntől védett környezetben készültek, így hozzák a korunk divatjának megfelelőillatos, aromás jegyeket és a klasszikusan szükséges testet is. A négy bor új minőséget alkot, a fajtajegyek közül egyedül az Olaszrizling keserű mandula utóíze ismerhető fel. Illata nyári virágokra emlékeztet, ízében déligyümölcsök köszönnek vissza. A bort tartalmas levesekhez, fűszeres fehér húsokhoz, hosszú éjszakai beszélgetésekhez 16°C-ra hűtve ajánlom. Kedves egészségére! Varga Péter
(A feltűntetett vételár 150 Ft betétdíjat tartalmaz)
Kedves Vásárlónk! Az Irsai az illatos borok királya Magyarországon és talán az egész világon. Illatintenzitásban verhetetlen, és primőrborként elkészítve illatminőségben, eleganciában is kiváló. Összességében olyan különleges, összetéveszthetetlen élményt nyújt, ami különösen fontos napjaink egyre bővülő borválasztékában. Talán ez okozza, hogy rövid időn belül belföldön és külföldön egyaránt az egyik legismertebb magyar borfajtává vált. Az Irsainál válik be legjobban a népi bölcsesség, hogy az a jó borász, aki jobb bort tud felhozni a pincédből, mint amilyenek a hordóidban voltak. Harsány, domináns tulajdonságai miatt gyakran jobb bort ad más fajtákkal házasítva mint önmagában, különösen, ha Olivér boldog arája egy Királyleányka, aki gyümölcsösillatával, szép savaival jól egészíti ki ura erőteljes megjelenését. A bor színe zöldessárga, illata muskotályos, virágos jellegű, és kitöltés után a szomszédos teremben is érezhető. Íze a szőlős gyümölcsös jelleg mellett egyedi fajtakarakterű, vidám, üde hangulatát az erjedésből megmaradt szénsav teszi teljessé. Fogyasztását 14°C-on elsősorban salátákhoz, fűszereslevesekhez és szárnyas húsokhoz ajánlom. Kedves egészségére! Varga Péter
(A feltűntetett vételár 150 Ft betétdíjat tartalmaz)
Kedves Vásárlónk! A muskotály ízű szőlőfajták ősidők óta szerves részei az emberiség borkultúrájának, és ma is a világ legkedveltebb fajtái közé tartoznak. A több ezer éve tartó népszerűség lehet az oka, hogy a Muskotály az egyetlen bor, amelynek íze, illata a híres fűszerfélékhez hasonlóan önálló entitássá vált, bekerült az általánosan ismert alapízek közé, ezért nem elemezzük, nem hasonlítjuk más illatokhoz; a Muskotály minden ember számára "muskotály". Bora szőlőízű, ezért, hogy jobban megőrizzük az elsődleges szőlőjegyeket, primőrborként készítjük el, alacsony hőmérsékleten erjesztjük, a levegőtől elzárva érleljük. Színe zöldessárga; illata, íze üde, átható; finom savszerkezetéhez párosuló erőteljes édességérzet teszi teljessé a gyümölcsösösszhatást. Fogyasztását 14°C-on salátákhoz, ízes levesekhez, fehér húsokhoz ajánljuk. Kedves egészségére! Varga Péter
(A feltűntetett vételár 150 Ft betétdíjat tartalmaz)
Kedves Vásárlónk! Magyarországon a telepített fehér szőlőfajták közül messze legnagyobb aránya az olaszrizlingnek van, amit különös neve ellenére hagyományos magyar fajtának tekinthetünk. Ez a magas telepítési arány kifejezi a magyar vincellérek több generációjának értékítéletét, és egyben azt is jelenti, hogy a mai magyar borszerető, borivó népesség ezen a boron nőtt fel. A rizling számunkra maga a bor, az etalon, minden jelző és jellemzés nélkül. Régi szerelmünk, akihez mérni tudjuk az új kalandok ízét, illatát, de aztán boldogan térünk vissza hozzá. Színe sárgászöld, elegáns illata rezedára emlékeztet, erőteljesízei, szép savai hosszan megmaradnak érzékünkben és emlékezetünkben. Fogyasztását minden ételhez, magányoselmélkedéshez vagy baráti beszélgetéshez 14 °C-ra hűtve ajánlom Önnek. Kedves egészségére!
(A feltűntetett vételár 150 Ft betétdíjat tartalmaz)
Kedves Vásárlónk! A Hárslevelű egy hagyományos magyar szőlőfajta, melynek termesztése elsősorban Tokaj hegyalján honosodott meg. Fajtajelleges, finom hársméz illatú és zamatú, testes fehérbor. Savtartalma a természetes maradék cukortartalommal jól harmonizál. Kedves egészségére! Varga Péter
Az akácmézből készült bor világos, enyhén zöldessárga színű, akácvirág illatú. Íze nem karakteres, kellemesen lágy. Jól illik a legkülönfélébb ételek mellé és az esti kikapcsolódást is feldobja. Jó fertőtlenítő, köhögés ellen is ajánlott alternatív megoldásként egy-egy pohárkával.
A hársméz színe az akácénál sötétebb, a világossárgától a borostyán sárgáig változhat. Karakteres íze miatt főként inkább férfiaknak ajánljuk, amely nagyon kellemes kísérője lehet vadételek mellé, illetve közepesen édes desszertekhez is.
A gemenci erdő különböző fáiról gyűjtött mézből készül ez a bor. Nagyon aromás, enyhe illatú, könnyen sötétedő, markáns, fűszeres ízű desszertbor, amely egyaránt kiválóan illik nehéz ételek mellé is vagy kevésbé édes süteményekhez.
A levendula virággal ízesített mézbort igazán ínyenceknek ajánljuk, és a levendula jól ismert illata mellett a vanília és a fahéj íze is kiérezhető. Ajánljuk ünnepek fénypontjául a desszertek megkoronázására. 2020 szeptember 29-én a Mazer Cup (Denver, Colorado) a világ legnagyobb mézbor versenyén aranyérmet nyert!
Balatoni oltalom alatt álló földrajzi jelzésű száraz rosé bor. Kristálytiszta, halvány málna színét rózsaszín villanások teszik még elegánsabbá. Illatában friss eper és málna, ízében frissítő savérzet és a rozék is kiemelkedő összetettség. Vagány, lendületes, friss. Csupa gyümölcs és nagybetűs NYÁR.
Jókedvű piros bogyós gyümölcsök gurulnak elő a pohárból: málna és ribizli, majd banánra emlékeztető illatjegy is felfedezhető. Biztos kézzel elkészített, intenzív illatú, lendületes rozé frissítő savérzettel, málnás zamatokkal és a Kékfrankos fajta fűszereivel. Önmagában is öröm inni, emellett sokoldalú ételkísérő, nyáron pedig fröccsként is nagyon jól tud esni.
Ropogós, gyümölcsös, friss, tehát minden megvan benne, amit egy rosétól várunk. Az eper és a málna köszön vissza az intenzív illatban, ízben. Szinte minden étellel kiválóan párosítható.
Friss, üde, ropogós, gyümölcsös - minden, ami egy balatoni roséhoz kell. Igazi bistro tétel intenzív édeskés, szamócás ízeivel és illatával. Szinte mindennel párosítható, de salátákkal és könnyed halételekkel a legszebb.
Rózsás árnyalat, kirobbanó ropogós piros gyümölcsök, tutti-fruttis jegyek, üde frissesség. Illatában és ízében egyaránt szilva, fekete cseresznye, szamóca. Kóstolva telt ízérzet, lendületes struktúra, nem hivalkodó, elegáns savak. A gyümölcsérzet végig hangsúlyban marad, közepesen hosszú lecsengéssel köszön el.
Színe elegáns barack szín. Illata behízelgő, talán nem túlzás állítanunk, hogy fogyasztóját ’bevisszük a málnásba’. Illatában és ízében is erősen dominál ez a gyümölcs, kiegészülve némi epres jegyekkel. A hömpölygő piros gyümölcsök a kora nyári napsugarakat idézik, mely mellett azonban a bor némi határozottságot is hordoz, szeretné ha jobban megismernék.